Szeptember elseje van.Aki egyszer már átélte a szarvasbőgés kezdetét, annak ez a nap nem egyszerű dátum a naptárban. Tudja, hogy valami megváltozik az erdőben. A hajnalok csendje más lesz, az alkonyatoknak más illata van, és amikor az első bika hangja végigzeng a völgyeken, az ember egy pillanatra megáll, és csak hallgat.

Ma kezdetét veszi a gímbika vadászata.Egy esztendő munkája érik be ezekben a hetekben. A vadgazda egész éves figyelme, gondoskodása, a téli etetések, a nyári megfigyelések, a lesek és utak rendben tartása, a sok hajnal és alkonyat – mind-mind ott van egy-egy szeptemberi találkozás mögött.A vadászat ilyenkor nem csupán vadászat.

Hagyomány. Szenvedély. Ünnep.

Ünnepe annak a pillanatnak, amikor a vadász ott áll az erdő mélyén, és szemben vele megszólal a bika. Ünnepe a természet erejének, az erdő csendjének és annak a különleges kapcsolatnak, amely generációk óta összeköti az embert a vaddal.És talán ez az, amit egy kívülálló sosem érthet igazán: hogy egy vadász számára nemcsak az elejtés számít. Sokszor éppen azok a pillanatok maradnak meg egy életre, amikor csak állunk a sötét erdőben, hallgatjuk a bőgést, és tudjuk, hogy valami olyasminek vagyunk részesei, ami régebbi nálunk, és utánunk is itt lesz.

Kívánjuk valamennyi kollégánknak, hogy az idei bőgés hozzon sok szép vadászélményt, emlékezetes találkozásokat és felejthetetlen pillanatokat!Vendégvadászainknak pedig kívánjuk, hogy megtalálják azt a bikát, amelyért érdemes volt eljönni, és amelynek emléke még sok év múlva is ugyanilyen büszkeséggel tölti el őket.

Jó szerencsét kívánunk minden vadásztársunknak!

Kollégáknak sok sikert, vendégeinknek pedig: kalappal! 🎩

„Az erdő ilyenkor nem csak megszólal. Mesél. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy csendben meghallgassuk.”